2016. június 16., csütörtök

Kerstin Gier: Silber


Sziasztok! Lorina és Anett vagyunk és a mai nap bemutatjuk az Álmok első könyvét.

Fülszöveg:

Ez vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
Mindkettőnk számára különleges ez a könyv. Letehetetlen, izgalmas, észveszejtő és kalandos. A téma magában sem hátrány, mivel egyedülálló. Őszintén, ki olvasott már az álmokról? A karakterek néhány kivételével szerethetők, és a főszereplő srácokat is a szívedbe zárod, már ha lány vagy :P


Liv Silber 15 éves lány, aki  nem azt a sorsot érdemelte, hogy az élete folyamatos költözések sorozata legyen. Tudós anyukájának munkája miatt kénytelenek folyton a világot látni. Ám eljött a várva várt bejelentés, hogy Londonba költöznek, végleges lakhelyre. Liv és húgának van egy dadusa, Lotti,aki költözések során is mindig velük maradt.   Beiratkozik testvérével, Miával egy magániskolába.  Első iskolai napjai főszereplőnknek nagy szenvedés volt, hiszen nem csak testet öltött a rémálma , egy furcsa nevű és szörnyen idegesítő lány személyébe, de a suli 4 alfahímje is rászállt.

Anyja egy bejelentéssel érkezik haza, hogy szeretné bemutatni őket szerelme gyerekeinek is egy vacsora keretében.  Liv nem számolt azzal, hogy az este folyamán, édesanyja párjának gyerekei közül nem más, mint az alfahímek egyike , Grayson lesz. A vacsora eléggé kínos lesz egy váratlan hír után. Este Liv a négy fiúval álmodik, egy nagyon különös álmot, ami már majdnem valóságszerű és ez nem hagyta nyugodni. Próbálja megfejteni az eseményeket.

Elmegy egy buliba, ahol a gimnázium adoniszai beavatják az álmok rejtélyeibe. Utána különös események sorozata veszi kezdetét. Ha nem akarsz lemaradni ezekről, akkor feltétlenül szerezd meg ezt a könyvet! Itt tudjátok a legjobb áron beszerezni online. =>
Kedvenc karakter: Henry Harper
Kedvenc idézet: „ Elaluldthatsz Liv. Vigyázok rád.”
Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 328

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése