2016. augusztus 13., szombat

Cassandra Clare: Az angyal

Sziasztok! Lorina vagyok, és ma egy szívemhez közel álló könyvről szeretnék nektek írni, ami nem más mint Cassandra Clare: Az angyal című könyve.
Fülszöveg:
A mágia veszélyes – de a szerelem még veszélyesebb!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
„A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos”
Stephenie Meyer, a Twilight szerzője
Első vörös pöttyös könyvem, és mondanom sem kell a szerelem máig tart. Imádtam! A világ amibe belecsöppentem csak úgy magába szippantott. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni. Olyan volt, mintha én is részese lettem volna a kalandoknak, és a megpróbáltatásoknak. Ha tehetném, biztos, hogy ebben a könyvben szeretnék élni. A szereplők, a helyszínek, a történet....egyszerűen fantasztikus. Ilyenkor mindig csak az jár a fejemben, hogy az írónőnek biztos hogy varázsereje van. Máskülönben, hogy tudott volna ilyet írni?! 
Ennyi magasztalás elég is lesz, mert még oldalakat képes lennék folytatni, ezért inkább bele is vágok a történetbe.




 A történetünk a 19 századi Londonban játszódik. (Imádom a 19 századot, hát még Londont!)  Tessa Grey egy 16 éves fiatal, hölgy. akinek a szülei elhunytak és csak bátyja, Natheniel maradt számára. A lány Londonba utazott, annak fényében, hogy újra látja a bátyját. Ám ehelyett 6 hétig raboskodott a Sötét Nővéreknél. Tessa mágikus erővel rendelkezik ugyanis képes  mások alakját felvenni, ha birtokában van egy tárgynak, ami a személyhez szorosan kötődött, esetleg az övé. Pl: egy hajszál, egy gyűrű, vagy akár egy szempilla. A Sötét Nővérek nap, mint nap kínozták, azzal, hogy mások bőrébe kellett bújni, főleg elhunytakba... Egyik  este azonban egy fiatal férfi, Will Herondale rontott be, és segített a lánynak megszökni. Tessa hirtelen egy új világban találta magát. Árnyvadászok, boszorkányok, tündérek, vámpírok.....és ami a legkülönösebb, hogy ő is egy közülük. Tessa a londoni árnyvadász intézetben marad, és próbálják kideríteni, hogy ki is ő valójában, és a Sötét Nővérek honnan tudtak a lány képességéről, illetve, hogy mit akarnak tőle. Tessa közben részese lesz egy olyan világnak, amiről álmodni sem mert. Az Intézetben rengeteg új emberrel ismerkedik meg barátokat szerez, és  hamar ráeszmél, hogy a mágiánál is veszélyesebb dolog a szerelem, pláne ha 2 ember között kell vívódnia. 

Izgalmas, érzelmes, kalandokkal teli, természetfeletti,  és rejtélyes. Egy igazi vörös pöttyös könyv. Kell ennél több?! 
Nem szeretnék spoilerezni és túl sok mindent elárulni, hiszen akkor már nem is kéne elolvasni a könyvet. Az pedig bűn lenne, ha az ember egy ilyen fantasztikus könyv olvasási  élményétől megfosztaná magát. Bátran ajánlom minden korosztály számára, és nem csak nőknek ;) Ezenkívül az írónőnek még rengeteg csodálatos könyve van, amik szintén hatalmas rajongó tábornak örvendhetnek.













Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én olvasok egy könyvet mindig van egy zene amit hozzá tudok párosítani. Tényleg mindig van és amikor meghallok egy ilyen számot, mindig az adott könyv jut az eszembe. Ehhez pedig egy gyönyörű videó is készült.
Vigyázat a videó az egész trilógia cselekményét tartalmazza, ezért csak saját felelősségre ajánlott megnézni!!!



Értékelés: 5/5* Örök kedvenc! 
Kedvenc szereplő: Lehetetlen kérdés, hiszen mindenki! 
Kedvenc idézet:
 Will elmosolyodott. – Némelyik könyv itt nagyon veszélyes – magyarázta. – Óvatosan kell bánnunk velük. 
– Az embernek mindig óvatosan kell bánnia a könyvekkel, meg azzal, ami bennük van – bólintott Tessa. – A szavak képesek megváltoztatni bennünket. 
– Nem tudom, engem megváltoztatott-e egy könyv valaha is – szólt Will. – Illetve van egy, amelyik azt ígéri, hogy megtanulhatom belőle, hogyan változhatok át egy komplett birkanyájjá… 
– Csak a gyengeelméjűek nem engedik, hogy az irodalom vagy a költészet hatással legyen rájuk – jelentette ki Tessa. Elszánta magát, hogy nem hagyja más irányba terelni a beszélgetést. 
– Persze, hogy miért is akarna valaki átváltozni egy komplett birkanyájjá, az teljesen más kérdés – fejezte be Will. 
Oldalszám: 464 
Kiadó: Könyvmolyképző

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése