2016. június 17., péntek

Susan Ee: Angyalok bukása



Sziasztok ! Anett vagyok és a mai nap Susan Ee: Angelfall-t ( Angyalok bukása 1.) fogom bemutatni.
Fülszöveg:
Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát. Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal. Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét. Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.
Letehetetlen olvasmány. Egy nap alatt elfogynak a lapok, mert nem lehet abbahagyni. Folyamatosan változik a cselekmény és különös fordulatok sorozata váltják egymást. Nézzük is:

Penryn a 17 éves amerikai lány élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor angyalok serege szállják meg a Földet, de nem a szokványos jótevők. Bekövetkezik az apokalipszis és mindenért élet halál harcot vívnak. Az élelemért, a vízért, a gyufákért és a ruhákért küzd minden életbe maradt ember, ahogy főhősünk is.

Anyjával és fogyatékos testvérével élelem után kutattak, míg nem váratlanul angyalok hullnak alá az égből és csatába kezdenek. 5-en támadnak 1-et. A hófehér tollazatú   felveszi a küzdelmet a túlerővel szemben sikertelenül és levágják a szárnyát. Penryn segít a bajba jutott angyalnak, de ennek ára volt…..
Míg ő is felveszi a harcot a szörnyekkel, figyelmetlensége következtében elkapja húgát az egyik szárnyas ember és elviszi, majd a többiek is követik. Egyedül marad…..vagyis majdnem, hiszen ősellensége ott fekszik előtte félholtan.  Elhatározza, hogy megpróbálja elcipelni és ha felébred ráveszi a gyönyörű és vérző férfit, hogy segítsen neki megtalálni húgát.

Rafi kivívta ellenszenvét a többi angyallal szemben és ezért szárnya elvesztésével fizetett. Egy irodaépületben ébred fel és egy éhező fiatal lány kötözi a sebét.  Eltelt néhány nap míg felépült. Penryn néven bemutatkozó lány, arra kéri, hogy keressék meg húgát és vigye el az angyalok fészkébe. Nehezen, de beleegyezik, mivel neki is vissza kell szerezni a szárnyait.

A furcsa párosunk ezután rengeteg kalandba keveredik, ahol új barátokra tesznek szert, de még több ellenségre. Felfedezik, hogy nem csak abba változott a világ, hogy angyalok szállták meg, hanem, hogy különös, bizarr és vérfagyasztó dolgokat találtak fel, amit az ember csak legrosszabb rémálmaiban láthatott csak………….mostanáig.

Kicsit horrorfilmszerű, de annál inkább izgalmasabb. Mindenkinek ajánlom, főleg aki szereti a különös párosokat, paranormális dolgokat, az akciót és persze a bimbódzó szerelmet. 
Ha felkeltette érdeklődésedet itt beszerezheted a trilógia 2 részét:
http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/susan-ee-tulelok-angelfall-2-6801 
http://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/susan-ee-angelfall-angyalok-bukasa-6322 

Értékelés: 10/10
Kedvenc karakterem: Penryn Young
Kedvenc idézetem: "– Mi a neved? – kérdezi a főnök.
– A barátaim csak Haragnak hívnak – Mondja Rafi. – Az ellenségeim azt szokták mondani, hogy Kérlek Könyörülj Rajtam."
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám :344

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése